Ballagókra gondolva...

Csak szeretném egy kicsit bátorítani a ballagókat(Krisztina, Zizi, Klárika, Picuri hiszen ő is vizsgázik és persze másokat is, akik olvassák és ballagók) saját megtapasztalással. Mikor én a "nagy lépések és kérdések" előtt álltam, nem volt könnyű eldönteni, hogy hogyan szeretném folytatni, hova kellene beiratkozni, de volt egy hatalmas segítségem, és pedig Isten. Csak teljesen rá kellett hagyatkozzam. Akkoriban nagyon tetszett és érdekelt az újságírás és a másik terület pedig ami érdekelt, az az volt, hogy emberekkel dolgozzam. Így beiratkoztam a zsurnalisztikára és a szocmunkára és úgy imádkoztam, hogy ahova bejuttok az első körben állami helyre ott kell legyen a helyem, onnan fogom tudni, hogy Isten hol akar látni. A szocmunkára jutottam be, és nem is mentem érdeklődni, hogy vajon a második körben nem jutottam-e be a zsurnalisztikára, pedig azt jobban szerettem volna és keményen is készültem a felvételire, mert ott az is volt. De nem ez volt Isten akarata, mert Isten már látta a teljes képet, nem csak a vágyaimat. Látta azt is, hogy nem vagyok annyira belemenős, mint amit az újságírás megkövetel, látta a következő lépést is, éspedig azt, hogy én Krasznára fogok kerülni és itt nem igazán tudtam volna mit kezdeni az újságírással.
Szóval szeretnélek bátorítani, hogy bátran simuljatok bele Isten akaratába, mert Ő sokkal jobban tudja, hogy mi a jó nekünk, még ha azt mi nem is mindig értjük. Fontos tudnunk, hogy semmi sem történik véletlenül, mindennek meg van a pontos oka és következménye. Isten tudja, hogy mi jön a vessző, a kérdőjel, a felkiáltójel után és azt is tudja, hogy mi áll a következő lap tetején.
Imádkozom értetek, hogy Isten adjon megfelelő bölcsességet, hogy eltudjátok fogadni az Ő akaratát. Sok sikert és kitartást!

És ha már szóba jött az újságírás, akkor bejegyezném ide az egyik írásomat, ami megjelent egyszer a Mustármagba is.

Neked szóló levél

Ma elgondolkodtam azon amit Te tettél. Lejöttél a földre, példamutató életet éltél, majd hagytad, hogy csúfoljanak, verjenek. Majd hagytad azt is, hogy keresztre feszítsenek bűnös emberekkel. Tudom, hogy ez volt az egyetlen út arra nézve, hogy az emberek megálljanak és elgondolkozzanak. De mégis , Te aki tiszta vagy, hagytad, hogy ilyen csúnyán elbánjanak Veled?! Te ezt mind megtetted értem. Én mit teszek Érted? Élem az életem, de nem Neked, hanem magamért. Szerettem, ha én vagyok a központban ott, ahol Te kellene legyél. Magamról és tetteimről beszélek ott, ahol Rólad kellene bizonyságot tegyek. Miérteket teszek fel, ahelyett, hogy megköszönném, hogy Te olyan ígéreteket adtál, amelyeket be is fogsz tartani. Hibákat követek el és fogadalmakat lépek át, ahelyett, hogy Érted tennék valamit. És Te ennek láttára nem szidsz, nem büntetsz, nem utálsz meg, hanem csak annyit mondasz "Bocsáss meg Uram nekik, mert nem tudják mit tesznek". Ezek után, még természetesnek is veszem mindezt, mert ez így kell legyen, mert ez így volt mióta tudom magam. Ha vétkezem, csak futok Eléd és már mormolom a megszokott imát: Uram bocsájtsd meg vétkeimet. És lehet az elkövetkező öt perceben, ugyanazt a hibát követem el. Sokszor már olyan mélyre jutok, hogy azt mondom, hogy nem érdemes, ez már Neked is túl sok, sőt már nem is szégyellem a megszokott imát, hiszen csak azért mondom, hogy valamit könnyítsek a lelkiismeretemen. Ekkor azt gondolom, hogy rajtam már senki nem segíthet, hiszen már olyan mélyre jutottam, hogy egy olajfúró sem juthat mélyebbre és ez azért van így, mert megtűrtem a kicsi gödröt és benne maradtam, amit először élvezettel néztem, majd megijedve láttam, hogy milyen mély lett a szakadék és hogy milyen messze vagyok Tőled, olyan messze, hogy azt gondolom, túl sötét van körülöttem, ahhoz, hogy mindent elárasszon a Te fényed és feladom... Hirtelen meghallom a hangod, azt a hangot, ami ki tud hozni bármiből, mindenből. És csak azt veszem észre, hogy szárnyalok és elhagyom a fertőt. A gödörben összemocskolt ruhámat Te megtisztítod, kimosod átszegezett kezeddel. És én csak nézlek, csodállak és arcod szépségét figyelem. Te rám nézel és csak ennyit mondasz: Gyere gyermekem, enyém vagy, drága vagy nekem és ezután harcolok érted, nem fogom hagyni, hogy bántsanak téged! Szeretlek!