Nagyon szeretem ezt az áhítatos könyvet és sokszor úgy érezem, mintha ezt csak nekem írtak volna...Ma különösen megragadott a mai napra szánt bejegyzés.
Isten fenyít de soha nem hagy el.
Eddigi életem során elég sokszor ért próba és gyakran álltam Isten elé a mértjeimmel és zúgolódtam és büntetésként fogtam fel a dolgot. Pedig Isten a hiányosságaimra akart rámutatni és mindig valamit akart tanítani nekem.Visszagondolva a gyermekkoromra, a szülei házban eltöltött évekre, sokszor csak azt láttam hogy mennyi szenvedés volt benne és elég sok könny. De amit akkor nem tudtam vagy legalábbis nem fogtam fel, az az, hogy Isten mindig kárpótolt valami nagyon értékessel, mint például az édesanyámmal való kapcsolat.
Isten nagyon jól ért ahhoz, hogy egyensúlyban tartsa az élet mérlegét, csak sajnos nem mindig veszem, vesszük észre és csak a rossz oldalát látjuk az egésznek.
Milyen jó az a tudat, hogy Isten soha nem hagy el és az ő szeretete örök...
És szeretete nem csak abban mutatkozik meg, hogy tanítani akar, hanem megáld minket olyan ajándékokkal, ami talán érdemünk feletti. Szeretném nagy becsben tartani a tőle kapott dolgokat. Most itt konkrétan a kis családomra gondolok.Tudom, hogy Istennek azzal köszönöm meg a legjobban ezt az ajándékot, ha szeretet, ha békesség, ha egyetértés van köztünk. Szeretnék erre törekedni minden nap és ha nem is sikerül mindig, sajnos, akkor szeretném ha adódna alkalmam helyrehozni, jóvátenni.Istenem, kérlek, segíts meg ebben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése